A Bay részvételével elindult a szuper számítógépek használatát támogató HPC EDIH projekt

2023. április 01.-én hivatalosan elindult az Európai Bizottság és a Miniszterelnökség 50-50%-os finanszírozásával a Digital Europe program keretében megvalósuló „Európai Digitális Innovációs Központok létrehozása HPC kompetencia területén” című projekt. A megvalósuló konzorcium vezetője a Kormányzati Fejlesztési Ügynökség, míg a partnerek a Közlekedéstudományi Intézet és a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. A 3 éves projekt általános…

Kenyai és német kollégák látogatása a BIO-ban

Március 22-én a CHIAM (Integrált chia és laskagomba termesztés megvalósítása a fenntartható élelmiszerlánc megteremtése érdekében Afrikában) projektünk keretében a német partnerünk, a University of Hohenheim két kutatója, illetve a projekt révén náluk vendégeskedő két kenyai posztgraduális diák látogatta meg szegedi intézetünket. A látogatás során bemutattuk a Bay Zoltán Nonprofit Kft-t, a Biomassza Termelés és Hasznosítás…

ÖTÖDIK ALKALMOMMAL NYersanyagnagykövetek VILÁGA diákverseny a 30 ÉVES Bay Zoltán Kutatóintézetben

Idén a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. tavasszal ötödik alkalommal hirdeti meg a 16-19 éves középiskolás diákok számára a Nyersanyagnagykövetek Világa diákversenyt. A nevezés regisztrációhoz kötött. Az első fordulóban egy előválogató kísérlet és egy saját fejlesztésű kísérlet bemutatását várják a szervezők, mobiltelefonnal rögzített kisfilmeken. A versenyfelhívás március 7-én jelenik meg az Intézet honlapján,…

DELISA-LTO EURATOM PROJEKT

A DELISA-LTO projekt keretein belül a Szlovák Műszaki Egyetem EU támogatással és francia hozzájárulással workshopot szervezett fiatal kutatók részére az atomerőművek hosszútávú biztonságos üzemeltetésének kérdéskörére. A rendezvény 2023. február 6-10. között került megrendezésre a szlovák Kočovce (Kocsóc) településen. A Téli Egyetemen az STU Nukleáris és Fizikai Mérnöki Intézetének 9 hallgatója, a prágai (ČVUT) és a…

A Bay Zoltán Nemzeti Kutatóintézet-hálózat kialakítása II. ütem

    A hazai vállalati innováció segítése és a nemzetgazdaság versenyképességének növelése érdekében a Kormány a 1446/2019. (VII. 26.) Korm. határozatában döntést hozott egy állami finanszírozású alkalmazott kutatóintézeti hálózat intézményrendszerének és finanszírozásának kialakításáról. Ennek keretében az alkalmazott kutatóintézet hálózat kialakítását, a hálózat működtetésre való felkészítését, a csatlakozó tagok felkészítését követően, ezen eredményekre építve, a Bay…

DELISA-LTO EURATOM projekt

DESCRIPTION OF THE EXTENDED LIFETIME AND ITS INFLUENCE ON THE SAFETY OPERATION AND CONSTRUCTION MATERIALS PERFORMANCE – LONG TERM OPERATION WITH NO COMPROMISES IN THE SAFETY   A DELISA-LTO EURATOM projekt célja, a VVER (Water-Water Energetic Reactor- Paks I ilyen) típusú reaktorok élettartamának hosszabbítását vizsgálja. A projekt célja a hosszú távú működés (Long Term Operation:…

V4 Foszfor

Hogyan maradjunk életben a V4-ben? Foszfor Barátok Klubja a visegrádi országok ellenálló képességének javításáért.   A projekt célja, hogy bővítse a foszforral, mint nyersanyaggal kapcsolatos ismereteket, illetve tudatosítsa az újrahasznosítás fontosságát a visegrádi országokban (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia). Számos technológia létezik a hulladékból történő foszfor hasznosítására és műtrágya előállításra, azonban ezeket a…

ORCERIS

Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó „Európa 2020” stratégia keretében meghatározott erőforrás-hatékonysági menetrend megvalósulásához elengedhetetlen, hogy elmozdulás történjen a körkörösebb gazdaság felé. Az Európai Bizottság támogatásával működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet – EIT RawMaterials ezt a kezdeményezést támogatja. A Bay Zoltán Kutatóintézet az EIT KIC RawMaterials szakmai munka, tudás- és innovációs közösségében aktív…

EURAXIND

  Az EURAXIND projekt az akadémiai-vállalati együttműködés erősítését célozza, a lehető legszélesebb kutatói és vállalati kör bevonásával. Az EURAXIND célkitűzései két ERA (European Research Area) prioritáson alapszanak: a kutatók számára nyitott munkaerőpiac a tudományos ismeretek megfelelő áramlása és átadása, valamint az azokhoz való optimális hozzáférés. A prioritásokat azáltal kívánjuk megvalósítani, hogy partnerszervezeteink számára lehetőségeket teremtünk…

EURAXESS Hubs projekt

  Az EURAXESS Hubs projektet (Piloting EURAXESS talent hubs to support researchers’ careers) a Bay Zoltán Kutatóközpont koordinálja. A projekt az EURAXESS nemzetközi hálózat működésének megújítását célzó pilot program. Célja, hogy más európai hálózatok, például a Digital Innovation Hubs és a KIC-ek mintájára határokon átnyúló, hub alapú együttműködést valósítson meg. Az EURAXESS hálózat támogatja a…