KET4CleanProduction

KET4CleanProduction projekt célja egy KET technológiai központokból álló hálózat létrehozása, amely tiszta gyártást elősegítő technológiai szolgáltatásokat kínál kis- és középvállalkozások számára. A hálózat tagjai kutatóközpontok, innovációs tanácsadók és az Enterprise Europe Network tagjai. A hálózat szakértői tanácsadással segítenek a kis és középvállalkozásoknak (kkv) azonosítani tiszta gyártással kapcsolatos technológiai kihívásaikat, majd az innovációs lehetőségeik és a…

EURAXESS TOP IV

  Az EURAXESS TOP IV projekt célja, hogy a kutatói mobilitás és a kutatói karrier fejlesztésére irányuló szolgáltatásokat nyújtó EURAXESS hálózat tevékenységét szélesítse, fejlessze és hatékonyabbá tegye. Ennek részeként az EURAXESS hálózat által nyújtott szolgáltatásokat kiterjeszti a fiatal kutatók karrierfejlesztésére, különös tekintettel a felsőoktatási intézmények női kutatóira és diákjaira. A projekt a Horizont 2020 program…

POWER4BIO

  A POWER4BIO projekt célja regionális biomassza-alapú gazdálkodási stratégiák kidolgozása, határokon átnyúló tudáscsere segítségével. A projekt célja még a figyelemfelkeltés, a hálózatépítés, a politikai párbeszédek kezdeményezése és a kölcsönös tanulás. Ezeken a tevékenységeken keresztül erősíti az EU-régiókat, hogy maximalizálják a helyben rendelkezésre álló biomassza-alapanyagok felhasználását. A projekt tevékenységei öt közép-kelet-európai régióban és további öt nyugat-európai…

Sajtóközlemény – Lezárult az IONIS projekt

Sajtóközlemény AAL IONIS – Bel- és kültéri NITICSplus alkalmazás kifejlesztése demens felhasználók számára   2020. június 30-án eredményesen lezárult az AAL program (Active and Assisted Living Programme) keretében, hazai és Európai Uniós forrásból megvalósított IONIS, nemzetközi kutatás-fejlesztési nemzetközi projekt.   Előzmények: A jelenlegi demográfiai statisztikák egyértelműen a növekvő urbanizációt és migráció jelzik, melynek eredményekén egyre…

MAX2020 – Sikeresen vettünk részt Magyarország első virtuális autóipari expóján

Sikeresen vettünk részt Magyarország első virtuális autóipari expóján, amely a MAJOSZ szervezésének köszönhetően 4napon át adott lehetőséget a járműipar iránt érdeklődőknek. A MAX2020 rendezvényen, azaz a MAJOSZ Automotive Xhibition-n, 2020.07.14-17. között közel 1500 látogató vett részt. A virtuális standok, előadások és meetupok a járványveszély ellenére maximális biztonságot adva szolgáltattak megjelenési és informálódási lehetőséget a résztvevők…

Körforgásos Gazdaság Webinárium – Környezeti Hatáselemzés

Cégünk megtartotta Körforgásos Gazdaság Webinárium sorozatának második előadását, melynek témája a Környezeti Hatáselemzés volt. Nagyon nagy érdeklődés volt a téma iránt, hiszen egyre sürgetőbbé válik napjainkban egy fenntartható, élhető világ megteremtése. Ezt bizonyítja az is, hogy egyre több cég próbálja termékeit, szolgáltatásait átalakítani, a környezettudatosság jegyében. A Webinár moderátoraként, Jászkai Bence, a SMART divíziónk üzletfejlesztési…

Webinárium-sorozat: Fenntartható és körforgásos biomassza-alapú gazdaság

A Magyar Bioeconomy Klaszter “Fenntartható és körforgásos biomassza-alapú gazdaság” címmel webinárium-sorozatot szervezett 2020 júniusában azzal a céllal, hogy tájékoztatást adjon a körforgásos és fenntartható biomassza-alapú gazdaságról, különös tekintettel a Biomassza Alapú Ipari Közös Kezdeményezés (Bio-based Industries Joint Undertaking) április végén megjelent 2020-as pályázati felhívásairól. A három eseményből álló, egyenként másfél órás előadás-sorozat első webináriuma a…

Körforgásos Gazdaság – Környezeti hatáselemzés

Szeretettel meghívjuk Körforgásos Gazdaság – Környezeti hatáselemzés Webináriumunkra! A vállalatok életét napjainkban a fenntarthatósággal kapcsolatos fejlesztések határozzák meg. A Körforgásos Gazdaság az értékláncokon és iparágakon átívelő új gazdasági modellt jelent, amely újra definiálja a terméktervezés, a gyártás és fogyasztás folyamatait, továbbá a hulladékfeldolgozást és az emberi munkaerő hatékony felhasználását. Webinárium sorozatunk következő részében megismerheti a…