2021. évi OBIC-konferencia
OBIC Conference 2021: Final Program, Full Paper Sumbission and Book of Abstracts.
OBIC Conference 2021: Final Program, Full Paper Sumbission and Book of Abstracts.
Mára a járvány elleni hatékony védekezéshez többféle védőoltás vált elérhetővé, melyek működése eltérő alapelvekre épül, azonban az általuk kiváltott immunreakció, mely felkészíti a szervezetet a későbbi vírusfertőzés elleni védekezésre, megegyezik. Ennek az immunválasznak a kialakulását és későbbi hatását mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia cikkünkben látható animációja, amely Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az ELTE…
2021. március 31-én véget ért az EU Horizont 2020 programja által támogatott POWER4BIO projekt, melynek elsődleges célja regionális biomassza-alapú gazdálkodási stratégiák, illetve az ehhez szükséges eszközök kidolgozása volt. A projektet 17 partner valósította meg, köztük a Bay Zoltán Nonprofit Kft, amely a Dél-Alföldi Régiót képviselte, illetve szakmai partnerként az összes munkacsomag feladataiban aktívan közreműködött. A…
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és az Alföldi Agrárszakképzési Centrum vezetősége tárgyalt az iskola tankertjében megvalósítandó kutatási projektekről. Az iskolában működő európai szintű laboratórium után az intézmény tankertjében is kutatási központ alakul, melynek köszönhetően a diákok a legmodernebb mezőgazdasági technológiák birtokába kerülnek. Az érdeklődők bővebben az alábbi honlapon tájékozódhatnak a projektekről: http://www.bayzoltan.hu/hu/bay-bio-biotechnologiai-divizio/…
Megtartottuk 2021 első Workshopját, melynek témája a Körforgásos Gazdaság volt. Rendezvényünkön megosztottuk a jelenlegi gazdasági piac fenntarthatóbbá formálásának fontosságát és a piaci szereplők működését szabályzó döntéseket, teendőket és lehetőségeket. A korábbi előadássorozatunkhoz hasonlóan az információs délutánt Jászkai Bence és Chrabak Péter nyitotta meg. Péter a fenntarthatósági célkitűzésekről, szabályozásokról, majd a környezeti hatásfelmérések fontosságáról beszélt. Őt…
Publikálási lehetőség egyetemi hallgatók részére A Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség nyomdai formátumra szerkesztett kiadványa, az Anyagvizsgálók Lapja, amely negyedévente jelenik meg online. Célja elsősorban a nagyobb horderejű cikkek, publikációk, összetett műszaki információk megjelentetése, ezenfelül lehetőséget kínál a magyar anyanyelvű, kutatással foglalkozó egyetemi BSc, MSc hallgatók, valamint fiatal kutatók és PhD hallgatók kutatási témájuk, eredményeik…
Sajtóközlemény 30 éves a Magyar Innovációs Szövetség Budapest, 2021. január 5. – A Magyar Innovációs Szövetséget 1990. december 14-én, 30, K+F, ill. innováció iránt érdeklődő szervezet alapította meg. Az innováció gazdaságélénkítő hatása az alapítás időszakában még sem a hazai közvéleményben, sem az államvezetésben nem volt elismert. Nem kis mértékben Szövetségünk erőfeszítéseinek eredményeképp ma már…
Tisztelt Pályázónk! A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) fontosnak tartja, hogy a magyar tudományos eredmények, illetve a projektek megvalósult eredményei a lehető legtöbb fórumon, a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapják. Ezért figyelmébe ajánljuk a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíj felhívás keretében pályázható, az NKFI Hivatal által alapított „Alapkutatástól a…
Nagy örömmel és nem kisebb büszkeséggel tölt el bennünkket, hogy Szabó József (ENG-IAO-Anyagfejlesztés) kollégánk egy elektronképet indított a 2021-es Országos Anyagtudományi Konferencia arculati versenyére. Tegnap kaptuk a hírt, hogy a zsűri szerint is ez volt a legjobb, így egy BZN-es kép díszeleg majd az összes jövő évi kiadványukon. A képet volfrám-trioxid kristályok láthatóak. Az elektronmikroszkóp…
Lézersugaras anyagmegmunkálásra alkalmas dióda lézer sugárforrású eszköz kezdte meg működését kecskeméti telephelyünkön, a Neumann János Egyetemen. Ezzel projektünk nagy lépést tett előre, hisz beszerzésre került az utolsó, a Dióda Lézer Központ felműszerezésében kiemelkedő szerepet játszó berendezés is. A berendezést a világ egyik vezető ipari lézergyártó vállalata, a TRUMPF GmbH szállította. Az anyagmegmunkálást öt tengelyes mechanika…