Vakok és gyengén látók számára fejlesztett utazást segítő applikációt egy magyarok által vezetett nemzetközi konzorcium

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint az általuk vezetett – magyar, osztrák, spanyol, portugál és brit partnerekből álló – konzorcium az úgynevezett VUK projekt (Visionless sUpporting frameworK – Látássérült embereket támogató keretrendszer) keretében a városi közlekedésben használható, háztól házig navigáló rendszert fejlesztett a vakoknak és a gyengén látóknak.

BioLeach

A BioLeach projekt célja, hogy környezetbarát, hatékony, és alacsony költségű biotechnológiai megoldásokat fejlesszen a fémes másodlagos nyersanyagok kivonására és visszanyerésére, valamint hogy a nem fémes jellegű másodlagos nyersanyagok (homok) minőséget rontó fémes típusú szennyeződéseit eltávolítsa, és ez által jobb és költséghatékonyabb ipari felhasználásukat tegye lehetővé. A projektben kifejlesztett technológiák eredményeképpen a helyi  nyersanyag források jobb…

RIS ALiCE

A RIS ALiCE  projekt célja, egy a témában releváns döntéshozókból és résztvevőkből álló hálózat kiépítése, ezáltal a jelenleg használaton kívüli és hulladékként funkcionáló, alumíniumban gazdag ipari területek másodlagos nyersanyagként történő hasznosításának elősegítése, illetve a délkelet-európai régió innovációs potenciáljának, és versenyképességének növelése. A projekt azáltal, hogy a helyi partnereket összekapcsolja, erősíti az alumíniumban gazdag iparterületekről származó…

Tématerületi Kiválósági Programban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón

Biztonságos társadalom és környezet, illetve ipar és digitalizáció témakörében összesen 760 millió forint támogatást nyert el a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. az idei Tématerületi Kiválósági Programban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉRDEKÉBEN

Együttműködési megállapodásban rögzítette közös célkitűzéseit az Országos Rendőr-főkapitányság és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Non-profit Kft. A megállapodást a Rendőrség Tudományos Tanácsa ülésén Dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány és Dr. Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Non-profit Kft. ügyvezető igazgatója látták el kézjegyükkel 2019. június 19-én az ORFK Rendőrségi Igazgatási…

EURATOM Projects’ Poster Awards díjat kapott a BAY-ENG Szerkezetintegritás és Gyártástechnológia Osztály előadása

Dr. Szávai Szabolcs, a Szerkezetintegritás és Gyártástechnológia Osztály vezetője díjazott angol nyelvű poszter előadással vett részt az Európai Unió EURATOM szervezete által 2019. 06. 03-06-án Pitestiben, Romániában megrendezett „FISA2019 – 9th European Commission Conference on EURATOM Research and Training in Safety of Reactor Systems” nemzetközi nukleáris konferencián. Az előadás szerzői és címe: Szabolcs Szávai, Gergely…

DigitalFACT 2019 konferencia

2019. május 23-24-én került megrendezésre Zamárdiban a 2. DigitalFACT felhasználói konferencia a GraphIT Kft. szervezésében. A konferencián a Bay Zoltán Nonprofit Kft.-t két munkatársunk képviselte, Tóth Norbert és Godó Tamás. A konferencián bemutatásra került többek között a Plant Simulation legújabb verziója is, melyet termelési- és logisztikai rendszerek hatékonyság növelését célzó projektekben alkalmazunk. A rendezvényen Norbert…

KKV innovációs támogatások tájékoztató nap

Időpont: 2019. június 6. 9:45-12:45 Helyszín: Bay Zoltán Nonprofit Kft., 1116 Budapest, Kondorfa utca 1., 214. terem videókonferencia kapcsolaton keresztül – Miskolc (3519 Miskolc, Iglói út 2.) – Szeged (6726 Szeged, Derkovits fasor 2.) Regisztráció: Regisztráció a Micro-grant tájékoztatóra   Program Az eseményt levezeti: Lorencz Kinga (KET4CP – projektmenedzser, Bay Zoltán Nonprofit Kft.) Időpont Előadás címe Előadó…