Kollégáink részt vettek a STREFOWA szervezésében megvalósult konferencián, Prágában

A Bay-SMART munkatársai részt vettek a prágai nemzetközi konferencián,mely a STREFOWA projektben került megrendezésre, 2019. március 23-án, múlthét szombaton. Az élelmiszerpazarlás elkerülése iránt érdeklődő majd 100 fős hallgatóság betekintést nyert az élelmiszerhulladékokkal kapcsolatos tényekbe és elkerülési lehetőségekbe. Bodnárné Sándor Renáta a magyar helyzetet és a projekt pilot eredményeit mutatta be – ami a SPAR Magyarországgal…

Bay Zoltán Kutatóközpont Információs napot szervezett innovatív vállalkozások számára

2019. március 12-én a Bay Zoltán Kutatóközpont Információs napot szervezett kis- és középvállakozások (KKV) kutatás-fejlesztési szolgáltatásokhoz való hozzáférésének támogatása érdekében. A rendezvény a Horizont 2020 Program által támogatott Ket4CleanProduction projekt keretében valósult meg. (www.ket4sme.eu) A Bay Zoltán Kutatóközpontból Cseh Márton junior ügyfélkapcsolati menedzser a bevezetőben ismertette a résztvevőkkel a Kutatóintézet tevékenységét és a vállalkozások számára…

STREFOWA – Stratégiák az élelmiszer-hulladék csökkentésére és kezelésére Közép-Európában

  A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. öt közép-európai ország (Ausztria, Csehország, Magyarország, Olaszország és Lengyelország) közreműködésével részt vesz a STREFOWA – Stratégiák az élelmiszer-hulladék csökkentésére és kezelésére Közép-Európában – elnevezésű nemzetközi projektben, amely három éves futamideje alatt az alábbi stratégiai célkitűzések elérésére törekszik: az élelmiszer kapjon egy második esélyt, így az adományozás…

Innovációs támogatások tájékoztató nap

MEGHÍVÓ   A legmodernebb kulcstechnológiák jelentik az innováció alapját minden ipari szektorban. A kulcstechnológiák hozzájárulnak a zöldebb gazdaság felé történő elmozduláshoz; hangsúlyos szerepet kapnak Európa iparának modernizálásában és teljesen új iparágak kialakulásában. A Bay Zoltán Kutatóintézet együttműködésével 2018-ban indult el a Horizont 2020 programban támogatott Key-Enabling Technologies for Clean Production (KET4CP) projekt. A KET4CP támogatja…

Országos Innovációs Fórum 2019

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2019. február 5. és március 6. között országos, 25 helyszínen megvalósuló konzultációt szervezett. Ennek záró állomása Budapesten, a Convinus Egyetemen zajlott, ahol igazgatónk, dr. Grasselli Norbert is tartott előadást. “Az összes megyét érintő, széles körű összefogással létrejövő rendezvénysorozat célja Magyarország újjászerveződő innovációs…

A BCSDH tisztújító taggyűlést tartott; a szervezethez csatlakozott a Bay Zoltán Kutatóközpont is

A BCSDH- (Business Council for Sustainable Development in Hungary) a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezete tisztújító taggyűlést rendezett 2019. február 26-án, melyen ünnepélyes keretek között adták át igazgatónknak, dr. Grasselli Norbertnek a csatlakozási elismervényt. “Az 1992-ben alapított svájci központú Világtanács ma már 200 nagyvállalat elsőszámú vezetőjének koalíciója és több, mint 70 országban van…