Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára is részt vett a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló „Chiphordozó kerámialapka K+F+I” e heti kerekasztal-beszélgetésén.

A projekt konzorciumvezetője a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., további partnerei a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft., a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

A konzorciumi megállapodást a partnerek még a tavalyi évben megkötötték, majd a projektet az elmúlt hónapokban aktív szakmai munka övezte. A folyamat részeként került sor 2024. február 06-án a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. székházában arra a felsővezetői szintű kerekasztal-beszélgetésére, ahol azon túlmenően, hogy bemutatásra kerültek az eddigi eredmények, egyben megvitatták a további megvalósítandó feladatok stratégiai alapjait is.

 

A kerekasztal-beszélgetést Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a chiphordozó kerámia lapka projekt nagyszerű lehetőség hazánk számára, hogy felkerüljön a világ félvezető-ökoszisztéma térképre, továbbá bebizonyíthassa, hogy a magyar kutatás-fejlesztés képes megújítani az ipart.

 

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Schmidt Balázs, valamint a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója, Szentgyörgyi Balázs, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont igazgatója, dr. Horváth Ákos és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszékének tanszékvezetője, dr. Poppe András is köszöntötte a résztvevőket.

 

Dr. Schmidt Balázs hangsúlyozta, hogy kiemelt prioritásként tekintenek a projektre, hiszen a több mint 100 kutató szakember és 30 éves szakmai tapasztalat, valamint a rendelkezésre álló infrastrukturális háttér segítségével a Bay Zoltán Kutatóközpont – mint a projekt konzorciumvezetője – rendkívül hatékonyan képes támogatni a magas szintű szakmai, innovációs törekvéseket.

 

A projekt 1. fázisában chiphordozó kerámialapka fejlesztését tervezik, amely sikeres teljesítését követően a konzorcium már konkrét piaci együttműködésekkel közösen készülne fel a félüzemi, illetve a teljes ipari fejlesztésre.

 

A K+F+I fejlesztési projekt mellett különösen fontos a hazai ökoszisztéma kiépítése, valamint az európai vérkeringésbe történő becsatlakozás, ami hatékonyan csökkentheti a távol-keleti kitettséget.

 

Ezzel kapcsolatban az eseményen Balla Attila, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai ügyvezető helyettese is előadást tartott „A hazai félvezető-ökoszisztéma kialakításának lehetőségeiről” címmel, amelynek fő mondanivalója az volt, hogy hazai-és EU-s értékláncok mentén a lehető legjobb tudásunk szerint, megalapozott tudományos háttérrel olyan ökoszisztémát hozzunk létre, amely a 2023. szeptember 21-én elfogadott EU Chips Act-hez is illeszkedik.