A Bay Zoltán Kutatóközpont és a Pilze-Nagy Kft. képviseli Magyarországot az afrikai biomassza-alapú gazdaság fejlesztést célzó tudományos projektben

Összesen 5 ország – köztük Magyarország – 7 kutatóintézete és egyeteme, valamint sikeres kis- és középvállalkozások vesznek részt a CHIAM elnevezésű kutatási projektben, amely közel százmillió forint összértékben fejleszt fenntartható, biomassza-alapú élelmiszerláncokat Afrikában. A német, magyar, kenyai, egyiptomi és algériai kutatók célja, hogy a déli kontinens robbanásszerűen fokozódó élelmiszerigényét környezetkímélő módon lehessen kielégíteni a jövőben. A hazai exportképességet is fokozó kutatás 2024-ben zárul.

A Bay Zoltán Kutatóközpont mintegy 160 magyar kutató tudását és munkáját fogja össze, ahol elsősorban hazai és nemzetközi piaci igényekhez igazított fejlesztési projektek valósulnak meg, jelentős újdonságértékeket létrehozva. A kutatóközpont évi közel 200 partnerrel működik együtt. A Bay egyik fő szakterülete a fenntartható gazdaságot támogató újszerű megoldások felfedezése, melyet ezúttal nemzetközi összefogással Afrikában valósíthat meg az ERA-NET konstrukció keretében. A széleskörű együttműködésben megvalósuló CHIAM projekt célja, hogy fenntartható élelmiszerláncokat hozzon létre azáltal, hogy környezetbarát technológiákat fejleszt, újradefiniálva a meglévő agrár-élelmiszeripari láncokat, miközben a klímaváltozás negatív hatásait is ellensúlyozza.

A CHIAM-hoz a Bay Zoltán Kutatóközpont mellett az európai szinten is vezető szerepet betöltő, laskagomba termesztő agráripari vállalat, a Pilze-Nagy Kft. is csatlakozott. A magyar partnerek az afrikai laskagomba termesztés technológiájának kidolgozására, a gombatermesztés melléktermékeinek felhasználására, laskagombát tartalmazó, új helyi élelmiszerek létrehozására, illetve környezetbarát, körforgásos technológiákat alkalmazó mintagazdaság létrehozására és bemutatására fókuszálnak. Az új technológiák bármely más kontinensen is alkalmazhatók lesznek. Hazánk részvételének célja a helyi termelők versenyképességének és az afrikai farmok fenntarthatóságának erősítésével a magyar kis- és közepes vállalkozások exportpiaci lehetőségeinek fokozása egy dinamikusan növekvő piacon, ahol a minőségi élelmiszerek iránti igény évről évre robbanásszerűen nő.

Dr. Grasselli Norbert, a kutatóközpont vezetője kihangsúlyozta: „A globális piacok megnyitása a magyar vállalkozói szektor szereplői számára – innovatív technológiák kifejlesztésével – az egyik legfőbb értékteremtésünk. A hazai agrárium magas minőségű termékeire jelentős a nemzetközi igény a fejlett piacokon. A CHIAM projekt azonban utat nyithat Afrikába, a fejlődő régióba is, ami fokozhatja Magyarország exportképességet, mindamellett, hogy új, nemzetközi szintű tudást is létrehoz.”

Somosné Dr. Nagy Adrienn, a Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője elmondta: „Az afrikai piac jelentős exportlehetőségeket rejt magában, ahol a mennyiség mellett egyre nő a minőségi élelmiszerek iránti kereslet. A kutatás hozzájárul a számunkra kevésbé ismert piac megismeréséhez, az igények feltérképezéséhez, egy gazdaságos, ugyanakkor fenntartható, környezetkímélő modell felállításához.”

A 3 éven át tartó CHIAM projekt magyar partnerei által megvalósított rész 96 millió forint összköltségű, mely az NKFI Alapból, illetve az ERA-NET COFUND /EJP COFUND programból kapott támogatást. (Támogatási szerződések számai: 2019-2.1.7-ERA-NET-2021-00020 és 862555.)

 

Kapcsolat:
Kálai Katalin
E: katalin.kalai@bayzoltan.hu

 

Sajtómegjelenések a témában:
AGROKÉP (vg.hu)
Ma.hu
HVG.hu
Napi.hu
Agrárszektor.hu
Agroinform.hu
Nemzetiargo.hu