A szívelégtelenség egyre komolyabb egészségügyi és gazdasági problémát jelent, mivel a világ egészségügyi forrásának mintegy két százalékát ennek a betegségnek a kezelése adja. E betegség főleg az időseket érinti, a betegséggel kapcsolatos kórházi ápolás nyolcvan százaléka a hatvanöt év felettieket érinti. Az idős betegek hetven százaléka egy éven belül ismét kórházba kerül, ami állandó és nagy orvosszakmai kihívást jelent az ellátórendszernek.

A PerHeart projekt révén olyan infokommunikációs technológia lesz elérhető, mellyel csökkenthető a szívbetegségben szenvedő betegek ismételt kórházi ápolási aránya. A rendszer főbb funkciói:

  • a betegek támogatása a betegség önálló kezelésében, valamint a terápiás és életmódbeli változások betartásában (részvételi és prevenciós támogatás);
  • valós idejű, személyre szabott adatok biztosítása a betegek és gondozóik számára;
  • a kórházba való visszakerülés konkrét kockázati tényezőinek felderítése és az egészségügyi szakemberek támogatása új, fiziológiai elemek vagy jellemző betegprofilok – egészségügyi vagy társadalmi (prediktív) – intervenciós célú feltárásával;
  • adatok szolgáltatása, melyek elősegítik a komplex multifaktorális betegségek értelmezését és előrejelzését a konkrét szempontok (személyre szabott) figyelembevételével.

A PerHeart platform a szívbetegek és egészségügyi gondozóik igényeinek megfelelő kialakítandó modulok integrációjával valósul meg. A rendszer alapjául szolgáló mesterséges intelligencia szoftver képes a betegek egyéni igényeihez alkalmazkodni, miközben három országban (Lengyelország, Dánia, Olaszország) gyűjtött adatok felhasználásával képes felderíteni a kórházba történő visszakerülés konkrét kockázati tényezőit, figyelembe a nemi és társadalmi-gazdasági szempontokat is. A rendszer támogatást nyújt a komplex multifaktorális betegségek értelmezéséhez és előrejelzéséhez és adatokat szolgáltat a célzott beavatkozáshoz is. A PerHeart konzorcium multidiszciplináris szakmai tagjai által, nemzetközi együttműködésben, aktív életvitelt támogató megoldások kifejlesztése során szerzett tapasztalatai nyújtanak biztosítékot a sikeres projekt-megvalósításhoz.

A projekt célja olyan rendszer kifejlesztése, tesztelése és validálása, amely a már elérhető technológiák, eszközök alkalmazásával, illetve innovatív fejlesztések révén személyre szabott kezelést, a kockázatok felmérését teszi lehetővé ezzel csökkentve a „visszaesés” valószínűségét, az életminőség megtartását és lehetséges javítását.

A nemzetközi konzorcium tagjai:

  • Centrul IT pentru Stiinta si Tehnologie, KKV, Románia – citst.ro
  • Ecotopias , KKV, Dánia – http://ecotopias.dk
  • Politechnika Warszawska, K+F, Lengyelország – pw.edu.pl/pw
  • Bay Zoltan Nonprofit Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., K+F, Magyarország – bayzoltan.hu
  • Institut für Sozialforschung und Sozialwirtschaft, K+F, Németország – iso-institut.de

Projektmegvalósítás időszaka: 2020. szeptember 01. – 2023. augusztus 31.

 

A Projekt megvalósítása során a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. az NKFI Alapból összesen 51 millió Ft támogatásban részesül.

A projekt honlapja: www.citst.ro/projects/perheart

LinkedIn: www.linkedin.com/showcase/perheart

ERA Perned: ERA PerMed – 2nd Joint Transnational Call for Proposals (2019)

 

További információ:
Perényi Dénes, tudományos munkatárs
Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.
Intelligens Rendszerek Divízió (BAY-SMART)
Tel.: +36 70 513 96 03
E-mail: denes.perenyi@bayzoltan.hu
Honlap: http://www.bayzoltan.hu