Ismét vonzotta az érdeklődőket Pepper robot a SzakmaSztár Fesztiválon

A tavalyi évben sikeresen mutatkozott be Pepper – a humanoid robot a „Pécsi FIEK” (GINOP-2.3.4-15-2020-00010) projektünk fejlesztéseinek egyik fő alanya a SzakmaSztár Fesztiválon a MESZK standján. A Fesztivál idén is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt, ahol nem csupán egészségügyi szakmákat vonultatták fel, hanem hazánk jóformán minden foglalkozása képviseltette magát.

A projekt zárása előtt ismét lehetőség nyílt, hogy a SzakmaSztár Fesztiválon bemutathassák a lelkes közönségnek, a projekt keretein belül elért különleges fejlesztési eredményeket a robotokkal támogatott ápolás területén, amelyet a Pécsi Egyetemmel közösen hajtottak végre az elmúlt időszakban. Erre a bemutatkozásra a MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) – OKFŐ (Országos Kórházi Főigazgatóság) közös standján nyílt lehetőségük kollégáinknak. A nagyszámú látogató között pályaválasztás előtt álló fiatalok, de már praktizáló ápolók, nővérek és mentősök is voltak, akik egyaránt nagy érdeklődéssel figyelték meg azokat a tevékenységeket, amelyeket egy humanoid nagy biztonsággal képes elvégezni például egy ágyban fekvő beteg ápolásában.

Ismét vonzotta az érdeklődőket Pepper robot a SzakmaSztár Fesztiválon Bay Zoltán Kutatóközpont

Az Egészségügyi Adatelemző, Adathasznosítási, valamint Okoseszköz- és Technológia Fejlesztő Központ kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen című FIEK projektben a Pécsi Tudományegyetemmel és a 4iG Nyrt-vel közösen alkotott konzorciumban nem csupán a robotizált ápolás lehetőségeit kutatják kollégáink, de nagy jelentőségű fejlesztési tevékenységet is folytatnak. A projektben jelentős eredményeket értek el saját kutatási területiken is, többek között az egyéb okoseszközök az egészségügyi diagnosztikában történő felhasználásának kutatásában, továbbá 3 dimenziós sebscanner (decubitus elemzéshez) és okosszemüveg thermokamerával eszközök fejlesztésében.

További képek az eseményről:

Ismét vonzotta az érdeklődőket Pepper robot a SzakmaSztár Fesztiválon Bay Zoltán Kutatóközpont    Ismét vonzotta az érdeklődőket Pepper robot a SzakmaSztár Fesztiválon Bay Zoltán Kutatóközpont

További információ az eseményről:
https://www.flickr.com/photos/mkik/52892658344/in/album-72177720308235199/

További hírek és sajtóanyagok

Makói kísérlet Bay Zoltán Kutatóközpont

Makói kísérlet

Előkészületek a makói kísérletekhez A Waste4Soil projekt keretében a Bay Zoltán Kutatóközpont Adatelemző Csoportja sikeresen befejezte a szezon első drónos adatgyűjtését. A kezdeti fázisban RGB és multispektrális felvételeket rögzítettünk centiméteres térbeli felbontásban, valamint készítettünk egy nagy felbontású terepmodellt is. Ez…
Elindult a BAY KFI VOUCHER Program Bay Zoltán Kutatóközpont

Elindult a BAY KFI VOUCHER Program

A HAZAI KKV-K 1,5 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEGBŐL VEHETNEK IGÉNYBE INNOVÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOKAT A BAY KUTATÓKÖZPONTTÓL Budapest, 2025. április 15. – az NKFI Alap támogatásával megvalósult finanszírozással valósíthatják meg kutatási, fejlesztési és…