HAPAKO

 

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részt vesz a Hazai EIT KIC Raw Materials partnerség az innovációs ökoszisztéma fejlesztéséért (HAPAKO) című projektben.

A projekt célja, hogy ösztönözze és elősegítse a projektben részt vevő tagok, így közvetve Magyarország szerepét az EIT KIC Raw Materials társulásban, hogy a jelenlegi és jövőbeni partnerek minél aktívabban és sikeresebben tudjanak bekapcsolódni a társulás tevékenységeibe, lefedve a tudásháromszög összes aspektusát.

Fő tevékenységek a kutatás-fejlesztés, az oktatás, valamint a vállalkozásfejlesztés. A partnerség célkitűzése, hogy integrálja az eddigi tapasztalatokat, támogassa az ötletgazdákat, és kialakítson a „jó gyakorlatok” alapján egy hatékony vállalkozásösztönzési módszertant.

Szintén célja a vállalkozásfejlesztésen belül az EIT KIC RM társulás tevékenységének és programjainak népszerűsítése, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, valamint lehetséges partnerek aktivizálása és bevonása, partnerkapcsolatok építése és partnerkereső tevékenységek megvalósítása révén. A közeljövőben a konzorcium több vállalkozásfejlesztési versenyt, rendezvényt és tájékoztató, toborzóeseményt fog megvalósítani a kívánt célokért.

A projekt időtartama: 2022.06.01. – 2025.05.31.

Projektazonosító: 2021-1.2.1-EIT-KIC-2021-00003

Projekt konzorcium:
Miskolci Egyetem (koordinátor)
Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.
Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft.
UNEXMIN Georobotics Kft.

További információ:
Molnár Ádám, szakmai vezető
adam.molnar@bayzoltan.hu

A projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatja.

További Projektek

EU társfinanszírozásával megvalósuló projektek, Hazai és nemzetközi pályázatok

DeepSupport

DeepSupport   A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részt vesz az Interregional Deeptech And Photonics Support Network For Manufacturing (DeepSupport) című projektben. A projekt célja egy interregionális deeptech...
EU társfinanszírozásával megvalósuló projektek, Hazai és nemzetközi pályázatok

FORESi

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részt vesz a FOstering a Recycled European Silicon supply (FORESi) című projektben. A FORE-Si projekt általános célkitűzése a bölcsőtől bölcsőig tartó szilícium-értéklánc...
EU társfinanszírozásával megvalósuló projektek, Hazai és nemzetközi pályázatok

ZEvRA

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részt vesz a Zero-Emission electric Vehicles enabled by haRmonised circulArity (ZEvRA) című projektben. A projekt célja olyan harmonizált körforgásos módszertan kidolgozása, amely...
EU társfinanszírozásával megvalósuló projektek, Hazai és nemzetközi pályázatok

Nexus

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részt vesz a Twinning Research and Innovation Institutions to Design and Implement Inclusive GEPs (Nexus) című projektben. A projektben a résztvevő kilenc...