2022. október 6-án rendezte éves konferenciáját a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége a hagyományaihoz híven, a ZalaZONE tesztpályán, amelyen az összegyűlt járműipari szakértők megvitatták a jelenkori trendeket, iparági kérdéseket, problémákat és a járműipari jövőjét érintő kérdéseket. Már a konferenciát megelőző, október 5-ei estén volt lehetőség kapcsolatépítésre a korai érkezőknek, egy networking vacsora keretében, hogy minden perc hasznosan és jó hangulatban teljen.

A konferencián 178 vendég személyesen és 37 résztvevő online követte az eseményeket.

A rendezvény házigazdája Garami Gábor, rádiós műsorvezető volt. A konferencián résztvevőket Dr. Nyirő József, a MAJOSZ elnöke köszöntötte. Beszéde során külön kiemelte az együttműködések fontosságát, az aktivitást és a szakmai, üzleti kapcsolatok építését

Németországi elfoglaltsága miatt személyesen nem tudott eljönni, de videóüzenetben köszöntötte vendégeinket Dr. Palkovics László, Technológiai és Ipari Miniszter, ezt követően Vigh László, Országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Polgármestere is üdvözölte a konferencia résztvevőit.

A nyitóelőadást dr. Nagy Ádám, a Technológiai és Ipari Minisztérium Iparügyekért felelős helyettes államtitkára tartotta, Ipar politikai fordulathoz vezető hazai út címmel. Főbb témakörei voltak a globális és hazai trendek, iparpolitikai célok, a hazai járműipar helyzete és kihívásai, valamint a zöld mobilitás.

Az azt követő előadást Lepsényi István, Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke tartotta, melyben a hidrogént jelölte meg zöld mobilitás jelenjének én jövőjének. Kiemelt figyelmet fordított a szövetség bemutatására, valamint a hazai stratégiák formálására.

 

Déltől kerekasztalbeszélgetések vették kezdetét, ahol a második szekcióban kollégánk, Lelkes Márk, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Járműipari tématerületi vezetője képviselte cégünket. Téma: az Alternatív hajtásmódok és hatásai a járműgyártásra címet viselte, az asztal moderátora, Kiglics Gábor, eCon engineering Kft. ügyvezetője volt.

A beszélgetésben jellemzőbb volt vélemények megoszlása a résztvevők között, de számos eltérő nézetet halhattunk arról, milyen irányba tartanak az alternatív hajtásmódok, milyen a hatásuk a beszállítókra és hogy hogyan is készülhetnek fel a jövőre a beszállítói lánc résztvevői.

 

A rendezvényről további részletek itt olvashatóak.