2018. december 6-án a Bay Zoltán Kutatóközpont Információs napot szervezett kis-és középvállakozások (KKV) kutatás-fejlesztési szolgáltatásokhoz való hozzáférésének támogatása érdekében. A rendezvény az Interreg Közép-Európai Program által támogatott KETGATE projekt keretében valósult meg. A rendezvényen egyaránt bemutatására kerültek a kutatóintézeti és a kisvállalkozói oldal tapasztalatai.
A Steinbeis-Europa-Zentrum (SEZ) által koordinált KETGATE projekt feladata alkalmazott kutatóintézetekből álló KETGATE Kontaktpontok Hálózatának kialakítása, amelynek tagjai képzett szakemberek támogatása mellett korszerű technológiai szolgáltatásokat kínálnak kis- és középvállalkozások számára.
A Pécsi Tudományegyetem, Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Osztályának képviseletében Kincs Gergely ismertette az egyetem és a vállakozói szféra jelenlegi együttműködési formáit.
Roppantó Róbert a Miskolci Egyetem Tudásvagyon Hasznosítási Igazgatóságának szakértőjeként beszélt az egyetemi technológiai szolgáltatások kiajánlásának módjáról, illetve a piaci környezetben való helytállásukról.
Somosné Dr. Nagy Adrienn, a Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője, az innovatív kis-és középvállalkozások képviseletében vázolta a hazai KKV szektor innovációhoz, kutatás-fejlesztéshez való viszonyát, majd beszámolt a hazai és külföldi kutatóintézetekkel közös sikeres projektjeikről.
Fieszl Zsuzsa, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) főtitkára előadásában rávilágított a hazai KKV szektor kutatás-fejlesztési igényeire és mindazokra a megoldásokra váró akadályokra, amelyekkel jelenleg még szembe kell nézniük az innovációs törekvéseik során.
A rendezvénynek keretet adva, a Bay Zoltán Kutatóközpont munkatársai bemutatták azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a Kutatóközpont kínál az innovációra nyitott KKV-k számára, hogy termékeik és szolgáltatásaik fejlesztése érdekében igénybe tudják venni hazai vagy külföldi alkalmazott kutatóintézetek technológiai szolgáltatásait és ahhoz pénzügyi támogatást is nyerhessenek.