Partnerünk, a Regional Centre for Information and Scientific Development (RCISD) Sci-ndikátor országos tudománykommunikációs versenyt indít.

Természettudományi, műszaki, informatika vagy matematika szakos hallgatók jelentkezését várjuk.
A Sci-ndikátor kezdeményezés célja, hogy aktivizálja, láthatóvá és sikeressé tegye a technológia-orientált területeken tanuló tehetséges és kreatív egyetemistákat és PhD hallgatókat – jövendő tudósainkat.
Meggyőződésünk, hogy a kutatóknak már pályafutásuk elején el kell sajátítaniuk a tudományos karrierjük építéséhez szükséges kommunikációs eszköztárat. A verseny során alkalmat kínálunk a fiataloknak arra, hogy bemutassák kutatási területünket, eredményeiket.

Az előselejtező után – mely 1 perces, saját készítésű, tudományos ötletet vagy kutatást bemutató videókon alapul – a kiválasztott versenyzőket mentor segíti kommunikációs és előadói képességeik fejlesztésében.

Az 1 perces bemutatkozó videót ide kérjük elküldeni: http://www.sci-ndikator.hu/jelentkezes/

A verseny győztese kiutazhat a CERN svájci központjába, a világ legnagyobb részecskegyorsító fellegvárába.

Jelentkezési határidő: 2016. november 7. éjfél.
Részletek:
A program hivatalos weboldala: www.sci-ndikator.hu
Facebook oldal: https://www.facebook.com/scindikator