Az Ipari Anyagtechnológiai Osztály célja egy olyan koherens szakmai tudásbázis fenntartása, mely naprakész megoldásokat kínál korunk anyagtudományi és -technológiai kihívásaira. Ennek megfelelően, fő tevékenységünk is több csoportba sorolható, mint a lézeres anyagmegmunkálások, anyagfejlesztések, a legkülönbözőbb kémiai eljárások és a kialakított anyagok (felületek) kvalitatív és kvantitatív analízise.

Az Ipari Anyagtechnológiai Osztály kapacitásának jelentős részét önálló K+F projektek megvalósítására fordítja, ugyanakkor együttműködik a Gyártási Divízió többi osztályával, valamint a Tématerületi Igazgatóság által koordinált projekteken belül a többi divízióval.

Az osztály több Laboratóriumból és Kutatócsoportból áll, melyek az ország több pontján találhatók helyileg. A budapesti telephelyen a Felületi Technológiák Kutatócsoport található, mely innovatív és zöld kémiai megoldásokkal foglalkozik mélyrehatóan. Ennek keretein belül a plazma elektrolízistől kezdve, kötőanyag fejlesztésen át a rétegtechnikák széles palettáját alkalmazzák.

A miskolci telephelyünkön található Anyagfejlesztési Laboratórium korszerű anyagtudományi megoldásait az első lépéstől vett tervezettség jellemzi. Mivel a Laboratórium számos nanotechnológiai, fémtani, kerámiaipari, illetve ezek kompozitjait célzó fejlesztésben vett részt, az anyagtudomány- és technológiák jelentős részét lefedő tapasztalattal rendelkezik.

Elérhetőség

GALGÓCZI Bálint – osztályvezető-helyettes, Ipari Anyagtechnológiai Osztály
Cím: H-1116 Budapest, Kondorfa u. 1.
Telefon: +36 70/796-0729
E-mail: balint.galgoczi@bayzoltan.hu