Június 12. hétfő délelőtt együttműködési megállapodást írt alá a Bay Zoltán Kft. a Miskolci Megyei Központi Kórházzal.

Elsősorban infó-kommunikációs eszközzel támogatott diagnosztikus terápiás-, távfelügyeleti eljárások, az ellátó intézményben felmerülő kutatás-fejlesztési elgondolások, és mérnök-informatikai fejlesztések szakterületén. Az együttműködési megállapodást dr. Tiba Sándor az Oktatókórház főigazgatója, valamint igazgatónk, dr. Grasselli Norbert  írták alá.

A magyar gazdaság egyik kitörési pontja a magas hozzáadott értékű, hazai kutatási eredményeken, fejlesztéseken alapuló innovatív, a globális piacon is versenyképes megoldások, szellemi termékek széles körű hasznosítása. E tekintetben az egészségipar kiemelt, stratégiai jelentőséggel bír, hiszen évtizedek óta nemzetközi trend, hogy ebben az ágazatban jelennek meg elsőként a csúcstechnológiát képviselő műszaki fejlesztések, diagnosztikai eszközök. Annak érdekében, hogy a magyar kutatók, valamint az egészségipari szereplők és szolgáltatók minél hatékonyabban és eredményesebben tudjanak bekapcsolódni a tudáshasznosításba, nélkülözhetetlen a kutatóközpontok és az egészségügyi intézmények közötti szakmai együttműködések kialakítása.

forrás: Borsod Online

Felismerve az intézményi együttműködésben rejlő kölcsönös előnyöket, a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. stratégiai együttműködési megállapodást kötött, elsősorban infó-kommunikációs eszközzel támogatott diagnosztikus terápiás-, távfelügyeleti eljárások (telemedicina), az ellátó intézményben felmerülő kutatás-fejlesztési elgondolások, valamint mérnök-informatikai fejlesztések szakterületén. Dr. Tiba Sándor főigazgató kiemelte: „A jövő szempontjából rendkívüli jelentőségű  ez az  Intézet életében”

A megállapodás kiterjed továbbá a szakmai-műszaki célok elérését támogató tanácsadásra, forrástérkép összeállításra, stratégiai projektek portfólió menedzsmentjének támogatására, műszaki beruházások szakmai előkészítésére, pilot tanulmányok összeállítására, valamint Smart Health megoldások fejlesztésére is. „Közel 180 kutatónkkal Magyarország egyik meghatározó tudásközpontjaként jelentős hozzáadott értéket vagyunk képesek teremteni hazánk legnagyobb egészségügyi intézménye számára. Épp ezért az együttműködés stratégiai szintre emelését mérföldkőnek tekintem intézményeink között.” – hangsúlyozta dr. Grasselli Norbert, ügyvezető.

További részletek:
Minap.hu: http://minap.hu/cikkek/kutatokozponttal-mukodik-egyutt-kozponti-korhaz
Innotéka magazin: http://www.innoteka.hu/hir/korhaz_es_a_kutatokozpont_strategiai_egyuttmukodese.1013.html
Miskolc Ma (01:50-től) http://minap.hu/video/miskolc-ma-20170612