2013. áprilisában a miskolci Földes Ferenc Gimnázium sikeresen pályázott egy nemzetközi Comenius projekt megvalósítására, aminek részeként öt országból érkeztek diákok és tanárok Miskolcra.
2013. áprilisában országszerte tizennyolc városban, háromezer középiskolás diáklány vett részt az idei Lányok Napján, hogy férfiasnak mondott szakmákkal ismerkedjen.
2013.április utolsó hetében Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Kriza Ákos, a város egyik alpolgármestere, Pfliegler Péter és a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának elnöke, Vécsi György tett látogatást a BAY-LOGI intézetben.
Az egyszer használatos italcsomagolások után fizetendő betétdíj bevezetését tervezi a hulladékgazdálkodásért felelős Vidékfejlesztési Minisztérium. Ha a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéssel párhuzamosan vezetik be, az számos ágazati szereplő szerint rontaná a szelektív gyűjtés hatékonyságát, és növelné a költségeket. A magyar lakosság közel kétharmada örülne a betétdíjnak, de végső soron valószínűleg a fogyasztók fizetnének az átalakításért.
2013. márciusában a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya sikeresen vett részt a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar TÁMOP nyitókonferencián a következő előadással: „Kaptay Gy. Mekler Cs., Baumli P.: A forraszanyag fémolvadékok térfogati és határfelületi termodinamikai tulajdonságainak vizsgálata” (2013. március 5.).
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya beadott egy magyar szabadalmat és sikeresen lezárt egy OTKA-NKTH projektet szénszállal erősített, alumínium mátrixú kompozitok fejlesztése témában 2013. márciusában.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályának 2013. márciusában a következő folyóiratcikke jelent meg: „A.Vegh, C.Mekler, G.Kaptay: A unified theoretical framework to model bulk, surface and interfacial thermodynamic properties of immiscible liquid alloys – Mater Sci Forum, 2013, vol.752, pp.10-19.”.
2013 februárjában a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályáról egy nemzetközi konferencián hangzott el egy kiemelt előadás: G. Kaptay, C. Mekler, A.X. Vegh: Current issues of high-temperature thermodynamics, Keynote lecture at 5th High Temperature Processing Symposium - 5th February, 2013, Swinburne University, Melbourne, VIC, Ausztrália
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályának 2013. februárjában a következő impakt faktoros folyóiratcikke jelent meg BME-s társszerzőkkel: „Z. Weltsch, A. Lovas, J. Takács, Á. Cziráki, A. Tóth, G. Kaptay: Measurement and Modelling of the Wettability of Graphite by a Silver-Tin (Ag-Sn) Liquid Alloy – Applied Surface Science, 2013, vol.268, pp.52-60. (2011-IF = 2.103)”.
A Rába Futómű Gyártó és Kereskedelmi Kft-vel konzorciumban benyújtott GOP-1.1.1 pályázatunk 2013 februárjában támogatásban részesült.
A pályázat címe: „Futóműveknél alkalmazott olajozási alaprendszer kifejlesztése”. Támogatási összeg: 214.941.252 Ft. Ebből a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-re eső összeg mértéke: 102.049.300 Ft. A projekt eredményes megvalósításában a BAY-LOGI több osztálya közösen fog részt venni.
A BAY-LOGI Környezetmenedzsment és Logisztika Osztály és a BAY-LOGI Energiamenedzsment Osztály az Intelligens Energia Európa program (IEE/10/381/SI2.591103) által támogatott OILECO elnevezésű projekt (http://www.oileco.eu/) keretein belül szakmai workshopot szervezett 2013. január 17-én Budapesten a használt sütőolaj hasznosítási lehetőségeiről
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya 2013. januárban beadott egy tendert a MOL-hoz nyilt cellás nikkelhab fejlesztése témában. A beadott tender nyert.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztály 2013 januárjában 2 fő új munkatárssal bővült.
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. miskolci Logisztikai és Gyártástechnikai Intézete (BAY-LOGI) és a Kassai Műszaki Egyetem 2013. január 24-25-én rendezte meg Miskolc-Tapolcán a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében induló „Virtual Reality Laboratory for Factory of the Future (Virtuális laboratórium kifejlesztése a jövő gyárának számára)” című HUSK/1101/1.2.1/0039 számú projekt nyitókonferencia rendezvényét
Nagyszabású autóipari kutatási program kezdődik négy konzorciumi tag részvételével a Miskolci Egyetem vezetésével, melyben több mint tíz külföldi intézmény és közel 30 hazai ipari partner is közreműködik. Az Európai Unió által támogatott projektben a Miskolci Egyetem mellett részt vesz konzorciumi tagként a győri Széchenyi István Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Logisztikai és Gyártástechnikai Intézete. A két éven át tartó program legfőbb célja, hogy a részt vevő intézmények kutatócsoportjai (mintegy 90 fő) integrált anyagtudományi és anyagtechnológiai kutatásokat bonyolítsanak le.
Az MVM Zrt. felhívására benyújtott jelentkezésünk alapján 2012. decemberében a BAY-LOGI, illetve ezen keresztül a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. felkerült az új atomerőművi blokkok létesítéséhez kapcsolódó beruházásokba bevonható cégek listájára. Ezen lista célja a lehetséges közreműködők nyilvántartása, aki közül kerülhetnek majd kiválasztásra az új atomerőművi blokkok megvalósításában közreműködők.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya 2012. decemberében egy román cég által kiírt tendert nyert el bentonit szárítás témakörben.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályának 2012. decemberében megjelent első két, 2013-as, impakt faktoros folyóiratcikke
Az EVOPRO Kft vezetésével 2012. novemberében a BAY-LOGI Mechatronika Osztály megnyert egy KMR 12 pályázatot: „Energiahatékony vasúti járműdiagnosztikai szenzorhálózat fejlesztése” címmel. A projekt során szenzorfejlesztési, energiaoptimalizálási, akusztikai, rezgésdiagnosztikai hibadetektálási, mérőalgoritmus tervezési feladatok vannak. A fejlesztés összes támogatása: 164 531 127 .- HUF.
- A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya (Kaptay György képviseletében) 2012. novemberében részt vett Cancun-ban a Zing Nanotechnology konferencián, meghívott előadóként, az „Equilibrium of nanomaterials” című előadással.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályán a 2012-es évben hat TDK dolgozat készült, és került bemutatásra a Miskolci Egyetem TDK konferenciáján (zárójelben a konzulensek):
Idősek, értelmi fogyatékosok és rehabilitációra szorulók segítése infokommunikációs eszközökkel. Az Ambient Assistant Living területén belül ezen emberek számára dolgozta ki a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Infokommunikációs Technológiai Intézete (BAY-IKTI) azt a rendszert, amely otthoni környezetbe ágyazva könnyítheti meg a rászorulókra történő odafigyelést.
Sokan aggódnak, aggódunk idős, egyedülálló, beteg rokonainkért, akikről jó lenne mindig információhoz jutni, amikor csak szeretnénk. Ehhez a modern technikai vívmányok tengerén már elengedhetetlen, hogy a nagymama vagy dédi is leadja a legújabb kor füstjeleit. Egy informatikai fejlesztés segítségével azonban nem kell mindenáron felforgatni az idős emberek életét mindenféle kütyükkel – az adatok jöhetnek maguktól is vagy minimális közreműködéssel. Az egészségügyi ellátásban pedig új időszámítás kezdődhet.
2012. novemberében Dr. Szávai Szabolcsot, a BAY-LOGI Szerkezetintegritás Osztályának vezetőjét az MTA Miskolci Területi Bizottságának (MAB) Gépészeti Szakbizottsága a Magyar Tudomány Ünnepe 2012 alkalmából doktori kutatási területén elért eddigi kiemelkedő eredményei elismeréseként tudományos díjban részesítette. A MAB emellett a díjazott fiatal kutatók közül felkérte egy tudományos előadás megtartására a doktori kutatási témájából. Az előadás címe: "Folyadékkenés során kialakuló érintkezési viszonyok újszerű modellezése végeselem módszerrel."
Minden évben megrendezésre kerül Siófokon a Balatoni Ankét Konferencia. Ez a hazai nyomástartó berendezésekkel, valamint azon belül is az olajipari, vegyipari, energetikai berendezésekkel foglalkozó szakemberek, gyártó és felhasználó cégek legfontosabb szakmai fóruma. 2012. októberében Rózsahegyi Péter, Lenkeyné Dr. Biró Gyöngyvér és Dr. Szávai Szabolcs képviselte intézetünket. A megtartott előadás címe: „A műszerezett keménységmérés alkalmazhatóságának vizsgálata”.
- 2012. októberében a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya (Kaptay György képviseletében) részt vett Szegeden a SIWAN-5 (5th Szeged International Workshop on Advanced Nanostructures) 5. konferencián, ahol egy szóbeli előadást tartottunk („Equilibrium of nanomaterials”).
- 2012. októberében a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztály munkatársaitól megjelent egy angol nyelvű, impakt faktoros folyóiratcikk: G.Kaptay: On the interfacial energy of coherent interfaces. Acta Mater, 2012, vol.60, pp. 6804 - 6813. (2011-IF = 3.755).
2012. októberében több, mint száz fő részvételével zajlott le Brüsszelben a „Megújuló Energia Régiók Hálózata” (RENREN - Renewable Energy Regions Network) című INTERREG IV.C projekt záró konferenciája. Az eseménynek otthont adó Régiók Közössége épület konferenciatermében 12 ország 14 régiójának projektpartnerein kívül szakértői küldöttek, valamint az EU szakemberei és politikai szereplői is részt vettek. A konferenciát Jan Geiss, a Megújuló Energiaforrások Európai Fórumának főtitkára vezette le, aki többek között méltatta a projektpartnerek 3 éves együttműködése során elért eredményeket. A projekt egyetlen magyar tagja, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet Energiamenedzsment Osztálya vezetésével készült el az a tervező és kiértékelő szoftver, mely az egyes partnerrégiók adatait komplex megújuló energetikai adatbázisba sűrítve lehetővé teszi a régiók mért eredményeinek összehasonlítását, elemzések, trendek készítését. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. folyamatosan dolgozik a projekt eredményeinek elterjesztésén, hiszen fontos cél, hogy ezeket az eszközöket és ajánlásokat a hazai szakértők a tervezésben vagy akár a partnerkeresésben is kihasználhassák.
Szeptember végén sikeresen zajlottak le a Kutatók éjszakája rendezvény 2012-es programjai a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. miskolci helyszínein. Idén közel 700 résztvevőt köszönthettek a szervezők, akik kettő miskolci helyszínen várták az érdeklődőket. A három intézeti labor (mechanikai anyagvizsgáló, metrológia, nanoanyagok) hagyományosan magas látogatottsága mellett nagy volt az érdeklődés a molekuláris gasztronómia csodáira, a segway bemutatkozására is és a "csodaszék"-re. A sakk szimultán csata és a Marsra szállás kinect-verseny szintén sokakat vonzott. Számos iskoláscsoport tekintette meg a „Hulladékból termék” kiállítást. Kuriózumként egy falatnyi Madagaszkárt hozott standjával rendezvényünkre tiszteletbeli vendégünk, Randrianasolo Lalarison Richard madagaszkári konzul úr.
Szeptember 28-án a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya részt vett a Kutatók Éjszakáján. A laborunkban több mint 100 főnek mutattuk be a kutatási témáinkat és eredményeinket.
2012. szeptemberében a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztálya (Kaptay György képviseletében) részt vett Pulában (Horvátország) a TOFA (Thermodynamics of Alloys) konferencián és a hozzá kapcsolódó COST Nanoalloys Workshop-on, ahol egy szóbeli („The nano-Calphad concept”) és két poszter előadást („The 4th law of thermodynamics” és „Bulk and surface thermodynamics of monotectic liquid alloys”) tartottunk, utóbbi Mekler Csaba és Végh Ádám társ-szerzőségével.
2012. szeptemberében a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztály munkatársaitól megjelent egy angol nyelvű, impakt faktoros folyóiratcikk: G.Kaptay:
On the order–disorder surface phase transition and critical temperature of pure liquid metals originating from bcc, fcc and hcp crystal structures – Int. J. Thermophysics, 2012, vol.33, No.7, pp. 1177-1190. (2011-IF = 0,953).
Az eHEALTH8 K+F projekt kapcsán létrejött konzorcium tagjai a projekt eredménytermékei közül néhányat bemutatva vettek részt a Kutatók Éjszakáján 2012. szept. 28-án, amely rendezvény célja a tudomány és a kutatói pálya népszerűsítése.
A BAY-LOGI Informatika Osztálya 2011-ben sikeresen lezárta eddigi legjelentősebb projektjét, melyről 2012. szeptemberében az Index.hu csapata egy videót is készített. A röviden eHEALTH8-nak keresztelt pályázat megvalósítására neves informatikai és orvos-szakmai szakértőkből álló konzorcium jött létre, az Answare Kft., a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. jogelődje, a HUMANsoft Kft., a Semmelweis Egyetem és a Thormed Kutató- Fejlesztő, Orvosi Műszergyártó Kft. együttműködésével. A 2008 szeptemberében indult, három éves kutatás-fejlesztési projekt célja egy táv-egészségügyi szolgáltatási rendszer informatikai és orvos-szakmai alapjainak, valamint működő prototípusának létrehozása volt. Kórház helyett játékgép címmel az index.hu portálon található videó, amelyből kiderül, hogy a magyar kutatás memóriajáték és gyógytornász egyben: egy mozgásérzékelővel felszerelt gép könnyítheti meg a időskori rehabilitációt.
Komoly áttörést hozott a nyugat-dunántúli lomizás normális mederbe terelésébe a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. négy évvel ezelőtt indított projektje, amely legális megoldást keresett arra a problémára, hogyan lehet végezni az Ausztriából és Németországból behozott használt termékekkel foglalkozó tevékenységet. A szervezet a jövőben a műszaki termékek újrahasználatára szeretne összpontosítani, mivel ebben komoly lehetőségek rejlenek
A háztartásokban pár évenként lecserélt hűtőszekrények, nyomtatók, számítógépek a hulladéktelepeken tornyosodva halmozódnak föl, pedig egy részük kisebb javítás után újra működőképes lenne. „Az a célunk, hogy az EU új hulladék keretirányelvéhez igazodva, megelőzzük a hulladékok képződését, és beindítsuk ezeknek az eszközöknek az újrahasználatát” – mondja István Zsolt, a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. projektvezetője. A miskolci kutatóintézet tagja annak a Central Europe program alatt futó nemzetközi kutatási konzorciumnak (CERREC), amelynek célja felújító- újrahasználati központok és hálózatok létrehozása Közép-Európában.
2012. augusztus 1-jével megszűnt a BAY-LOGI Anyagfejlesztés Osztálya, a munkatársak egyöntetűleg átmentek az új Aluinvent Kft. nevet viselő cégbe.
A rendezvény a TransWasteprojekt záró konferenciájaként kerül megrendezésre 2012. szeptember 24-25-én, Budapesten a Gellért Hotelben, ahol több nemzetközi előadó tart majd előadást az újrahasználat fontosságáról.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályának három munkatársa (Kaptay György osztályvezető, Baumli Péter posztdok és Szabó József doktorandusz) vettek részt egy-egy szóbeli és poszter előadással augusztus 29-31 között a Budapesten szervezett 10. Nemzetközi Kolloidkémiai Konferencián.
2012. augusztusában a BAY-LOGI Nanoanyagok Osztály munkatársaitól megjelent egy egy angol nyelvű, impakt faktoros folyóiratcikk (D. Janovszky, K.Tomolya, A.Sycheva, G. Kaptay: StablemiscibilitygapinliquidCu-Zr-Agternaryalloy, J AlloysCompds, 2012, vol.541, pp.353-358. (2011-IF = 2,289)), amit a Miskolci Egyetemen működő, Roósz András akadémikus által vezetett akadémiai kutatócsoport munkatársaival közösen írtunk.
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft és a Kassai Műszaki Egyetem 2012. augusztusától határon átnyúló pályázat keretében közel egy millió Euro összegű projektet indít el.
A Miskolci Egyetem vezetésével alakult konzorcium, melynek tagja a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a járműipari anyagfejlesztések témaköreiben sikeresen pályázott a nemzetközi közreműködéssel megvalósuló alap- és célzott alapkutatási projekt támogatására 2012. augusztusában.
A projekt osztrák partnere a Leobeni Egyetem. A létező, és mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés így 2012. augusztusától kibővítésre kerül egy tribológiával és szerkezetekkel kapcsolatos új elemmel.
A BAY-LOGI Mechatronika Laborban 2012. júniusában beüzemelésre került egy Madell PX-3700 típusú Pick and Place elektronikai alkatrész beültető gép. Az eszköz egy elektronikai nyáklap beültető robot, mellyel olyan BGA alkatrészeket is be lehet ültetni, amit kézzel nem.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztályán 2012. júniusában két BSc- (Juhász Koppány és Stomp Dávid) és egy MSc-szintű (Matusz Péter) nanotechnológia szakirányos hallgató készítette el szakdolgozatát/ diplomamunkáját és kapott oklevelet a Miskolci Egyetemen. Matusz Péter felvételt nyert a BAY-LOGI Anyagvizsgálati Osztályára, Juhész Koppány ősztől továbbtanul MSc szinten, Stomp Dávid ősztől várhatóan a Nanoanyagok Osztályon fog dolgozni.
A BAY-LOGI Energiamenedzsment Osztály „Widening the Thermal Solar Energy Exploitation by the Successful Models” elnevezésű projektjének zárókonferenciájára 2012. 06. 20-án került sor Budapesten. Az eseményen a projektpartnereken kívül megjelentek a szolárenergia elterjesztésének hazai elkötelezettjei, energetikai szervezetek szakértői, energetikai területen tevékenykedő klaszterek képviselői is, valamint a Madagaszkári nagykövet úr is megtisztelte részvételével rendezvényünket. A konferencia sajtótájékoztatóján a projekt eredményei iránti érdeklődését fejezte ki több hazai televízió, valamint országos terjesztésű napilap és rádióállomás is.
A BAY-LOGI Informatika Osztályának vezetője, Vass Dezső 2012 májusában Pollák-Virág díjban részesült, melyet a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) adományozott a szakembernek az Infocommunications Journal 2011/2 számában, társszerzőként megjelentetett „Healthcare Service Basedon ICT: theeHealthTelemedicine System” című cikkért (társszerzők: Engi Csaba, Pesti István, Ferenczi György és Daragó László). A cikk az Informatika Osztály 2011 szeptemberében lezárult e-HEALTH8 projektjének tapasztalatairól nyújt átfogó képet. A 2008 szeptemberében indult, hároméves kutatás-fejlesztési projekt célja egy táv-egészségügyi szolgáltatási rendszer informatikai és orvos-szakmai alapjainak, valamint működő prototípusának létrehozása volt. A projekt talán legjelentősebb újdonság tartalmát hazai és nemzetközi téren is a téma komplex megközelítése adta. A cél ugyanis nem csak „egy” telemedicina rendszer prototípusának létrehozása, hanem egy olyan telemedicina szabvány-, eszköz- és folyamat rendszer (platform), amely szabványos orvos-szakmai protokoll reprezentációján és mobilitást célzó eszközrendszerén keresztül egy jól teríthető, szerteágazóan (több orvos szakmában, gyógyszeriparban és az egészségügy fogyasztói piacán is) alkalmazható, rugalmas megoldást kínál. A HTE Pollák Antal és Virág József, a magyar híradástechnika úttörő műszaki szakembereinek emlékére alapította a Pollák-Virág díjat. A díj alapításának többek között az volt a célja, hogy elősegítse a hazai távközlés, műsorszórás, informatika, elektronika és tartalomkezelés szakirodalmának fejlődését.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztály munkatársainak 2012 májusában három cikke jelent meg impakt faktoros külföldi folyóiratokban:
A BAY-LOGI Szerkezetintegritás Osztály 11,8 mFt Ft kiegészítő támogatást nyert a futó „Szerkezetintegritási elemzések a reaktortartályon kívüli további komponensek élettartam menedzsmentjéhez” STYLE FP7 projekt finanszírozásához a BONUS-HU program keretében. A projekt fő célja a szerkezeti megbízhatóság értékelési módszereinek továbbfejlesztése és optimalizálása a reaktor hűtőközeg azon nyomáshatároló elemire vonatkozóan, amelyek az atomerőművek öregedéskezelése szempontjából fontosak. A projekt partnerek között számos neves külföldi kutatóintézet, egyetem és ipari felhasználó is megtalálható, mint pl. AREVA NP, British Energy, CEA, TECNATOM, VTT.
Az Észak-magyarországi Régióra kiterjesztett nyílt napok és pályázati tanácsadás eredményeit is kielemezték a résztvevők azon a konferencián, melyet a projekt hazai partnere, a BAY-LOGI Intézet Energiamenedzsment Osztálya rendezett 2012. május 24-én „Használati melegvíz előállítása napkollektorokkal – a magyar piac és a napenergia felhasználás napjainkban: Tervek és Távlatok” címmel.
„A napenergia felhasználás ösztönzése sikeres modellek segítségével” címet viseli az a nagyon is kézzelfogható eredményekben gondolkodó, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt, amely a melegvíz előállítására használatos, napenergiával működtetett napkollektorok elterjesztését tűzte zászlajára Közép-Kelet Európában. A projektpartnerek Románia, Szlovénia, Olaszország és Magyarország területén a jól működő görög és osztrák példákat követve szeretnék meghonosítani a zöld energia felhasználását. A 2009-ben indult projekt ma már tíz országra kiterjedően az energiatudatos gondolkodásmód, az energiahatékonyság és a napenergiával működő alkalmazások minél szélesebb körű elterjesztésének egyik élharcosává vált. A Dél-Kelet Európai Együttműködési Program segítségével Miskolcon találkozhattak először az érdeklődők a szemléletformáló kampánnyal, melyet a projekt keretein belül megszervezett három napkollektor-szerelői tanfolyam követett, ahol 45, a téma iránt érdeklődő résztvevő szerzett tanúsítványt.
A BAY-LOGI Energiamenedzsment Osztály 2012. júniusában 11 ország részvételével zajló konferenciával zárja a Wide the SEE by Successful Models című, a South-East Europe Cooperation program keretein belül támogatott projektjét. A projekt célja a megújuló energiaforrások, ezen belül is a napkollektorokra vonatkozó ismeretek elterjesztése a lakosság körében, hozzájárulva ezzel a fennható fejlődés elveinek megismeréséhez és betartásához is. A projektben jelenleg az Észak-Magyarországi Régiót érintő, nagyszabású figyelemfelkeltő kampány zajlik, melynek keretein belül 45 fő ingyenes napkollektor-szerelői tanfolyamon is részt vesz.
A BAY-LOGI Nanoanyagok Osztály elnyert egy OTKA pályázatot ”Térfogati és nano monotektikus fémes rendszerek fázisegyensúlyai” címmel. A pályázat 2012. március 1. és 2016. február 28-a között támogatja az osztályon folyó alapkutatást összesen közel 40 mHUF értékben.
A BAY-LOGI Szerkezetintegritás Osztály közreműködésével elnyertük a FP7 EURATOM program keretében beadott kutatás-fejlesztési projekt támogatását (MULTIMET), melynek célja egyrészt szabvány fejlesztése plattírozott próbatestek törési szívósságának meghatározására, másrészt heterogén hegesztett kötések integritásának értékelésére vonatkozó egységes eljárás fejlesztése. Az olyan nagy nemzetközi cégek, mint például az AREVA, JRC, VTT, EDF, CEA, British Energy részvételével induló projekt eredményei jól hasznosíthatók a Paksi Atomerőmű öregedéskezelési programjában is.
A BAY-LOGI Környezetmenedzsment és Logisztika Osztály workshopot szervezett 2012. március 1-én Budapesten a CERREC projekt (www.cerrec.eu) keretében, ahol az újrahasználati és a felújító központok hazai kialakításáról egyeztettek a szakmai képviselőkkel.
A BAY-LOGI Környezetmenedzsment és Logisztika Osztály workshopot szervezett 2012. február 27-én Miskolcon a LOGICAL projekt (www.project-logical.eu) keretében a NordLog klaszterrel közösen, ahol a „cloud computing” alapú logisztikai szolgáltatás kifejlesztéséről adtak tájékoztatást a megjelent logisztikai cégek részére.
A BAY-LOGI Környezetmenedzsment és Logisztika Osztályának 3 munkatársa is előadást tartott Miskolcon, 2012. március 13-án az LCA Center Egyesület (www.lcacenter.hu) által szervezett Életciklus elemzési konferencián.
Az aranyérmes magyar fémhab az ALUHAB: A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. Logisztikai és Gyártástechnikai Intézetében (BAY-LOGI) olyan gyártási technológiát dolgoztak ki, amellyel sokkal inkább hatással tudnak lenni a létrejövő fémhab tulajdonságaira. A magyarországi fejlesztések legfontosabb eredménye, hogy immár milliméternél kisebb méretű buborékokat is létre tudnak hozni, ezen kívül olyan anyagot sikerült kifejleszteni, ami újraolvasztható, önthető, hegeszthető és hagyományos eszközökkel megmunkálható. Dr. Babcsán Norbert, a BAY-LOGI Anyagfejlesztés Osztályának vezetője a Dél-Koreában megtartott szakmai konferenciáról, a MetFoam 2011-ről, a legjobb szakmai előadásnak járó elismeréssel tért haza.
A BAY-LOGI Nanomedicina Osztály 2012. januárban új budapesti laborokkal bővült, ahol sejtbiológiai, mikrobiológiai és élettani vizsgálatok is elvégezhetőek lesznek a jövőben. A laborok eszközparkja is nagymértékben bővült.